Kezdõoldal - Poèetna stranaLegújabb szám - Najnoviji brojSzerkesztõség - UredništvoAnyakönyvi hírek - Vesti od matièaraArchívum - ArhivaLinkek - LinkoviVendégkönyv - Knjiga utisakaE-mail

2017. november

Címoldal
Talán
Megemlékezés és koszorúzás Moholon
Ági Csiga, akire büszkék vagyunk
Mély nyomot hagytak a lelkünkben
Aszfaltozás és útszélesítés
Újabb száztíz kérelemátadó
Beiskolázási csomag, interaktív tábla, könyvcsomag
Vízellátás a településeken
Falfestmények az óvodásoknak
Töknap tökvicsorikkal
Tanulni sosem késő!
Nagykanizsai diákok Adán
Egy nap Budapesten
Gloria Victis
Irodalmi estek a Boxban
Közös sétával a mellrák ellen
A diabétesz világnapja
Jó ételt, jó áron!
A hímzett papucstól a gyógypapucsig
Önkormányzati hírek
Hasznos tikkasztó élmények
Zöldséges érdekképviselet
A pusztító filoxéra
Nyelvi figyelő
Teológiai gondolatok
A nyelv hagyatékáról
A Sajó-verseny eredményei
Sakk
Dinamikus jóga órák Adán
Tökéletes tökételes nap a Tájházban
Impresszum

Talán

    Még mindig élnek bennem az irodalomórák, amiken nekem is azt tanították, hogy az ősz a költészetben az elmúlás szimbóluma. A lecke azóta némileg közhelyessé fakult, egy olyan tétellé, amiről igazán sokan, rendkívül sokféleképp rágták le azt, amit lehetett. Ezeknek csak a töredékével tud és akar is azonosulni az ember. A szeretetet, a gyászt, a haragot, vagy ezek keverékét mindenki másképp éli meg. Az örömömet, a bosszúságomat, a veszteségemet én fogom feldolgozni.
    Egy-két évtizeddel az utolsó irodalomleckéket követően valóban úgy érzem, hogy valami megfoghatatlanná vált, egyszerre lett törékeny és illékony. Az idén is gyertyát gyújtottunk, megtiszteltük az emlékezetünkben élő szeretteinket virággal, imával, gondolattal. Olyan emberek tűnnek ki az egyenletesen hömpölygő tömegből, akiket legutóbb is ugyanitt láttam. Rokonok, régi barátok, ismerősök. Virágok mindenütt, talán egy kicsit a lelkünkben is. Az emlék szépül, a szeretet makacs, a hiányérzet időnként fellángol.

    Az októberi-novemberi időszakban sűrűn pihennek az „emlékezés virágai” a gondosan kitakarított talapzatokon. Emlékezünk eseményekre, neves és névtelen hősökre harcmezőkről, tudományos életből, könyvekből. Olvasunk jól csengő, jól bevált szófordulatokat, meghajolunk. Talán fel is kapjuk a fejünket valamire, de valószínűbb, hogy néhány mondat után már nem figyelünk, mert mindenkinél pörög a futószalag. „Csak legyünk már túl rajta.” Megírjuk, látjuk, talán olvassuk is, talán beszélünk róla.
    Csönd. Mély, lassú ritmusú szuszogás, sóhaj. Egy apró test fordul meg az ágyban. A szél határozott zajjal kezd el mozogni a házak között. Hideget hoz, és ez már nem az ősz. Sötétebb, komorabb, elkeserítőbb. Keményen ront mindennek, amit nagy gonddal rendezgetünk, szeretünk, őrzünk. Mély, lassú ritmusú szuszogás. Elrejtjük belül a pillanatot.
    Kedves Olvasó, nem tudom, Önt most mi veszi rá az olvasásra, de én úgy érzem, szívesen „emlékeznék” többször, több szemszögből a jelenre is. Talán még meg is koszorúznám. Majd megírjuk, látjuk, talán olvassuk is, talán többet is beszélünk róla.

Rigó Pál Zsófia

novembar 2017.

Naslovna strana
Sećanje i polaganje venaca u Molu
Zaveštanje jezika
Virtuelni Šekspir
Vesti iz lokalne samouprave
Šah
Savršen dan sa bundevama u Etno kući
Impresum


Design by VA