Kezdõoldal - Poèetna stranaLegújabb szám - Najnoviji brojSzerkesztõség - UredništvoAnyakönyvi hírek - Vesti od matièaraArchívum - ArhivaLinkek - LinkoviVendégkönyv - Knjiga utisakaE-mail

2004. március

Címoldal
A helyi érdek a lényeg
Húsvéti köszöntő
Vidám farsangi felvonulás
Farsangi mulatság a Csobolyóban
IX. farsangi gyermekbál
Sikeres jótékonysági bál Törökfalun
Nem mond le a képviselő-testület elnöke
A traktorok biztonságosabb közlekedése
Még tart a sztrájk
A Halász József Rt. alakuló közgyűléséről
Adán alakulóban van a Községi Rákellenes Egyesület
Hová jutunk?
Szép sikerek az üdülőközpontban
Moholi kutyások
Rendőrségi hírek
Közlekedés
Nyelvi figyelő
A hit és összefogás eredménye
XLV. Zöld levél
A cékla gyógyszer is
11 évig vártam hűségesen
A Nagyfa boszorkája
A háború árnyékában
Süssünk - főzzünk együtt
Fiatalok írják
Tilosban "parkoló" garázsok
Nagy feladatok várnak a sporthorgászokra
Pályázat az adai Tájház védjegyének kidolgozására
Közlemények
Községünk amatőr festői
Petike levele
Tarka oldal

A NAGYFA BOSZORKÁJA

    A "százéves" adai nagyfáról az a legenda is járta, hogy az ágai közt lévő repedésekben boszorkányok laktak. Jobban mondva, hol az adai, hol a moholi, hol meg valamelyik zentai boszorkány húzódott meg bennük, de megtörtént, hogy mindannyian együtt voltak, merthogy éjszakánként ott találkozgattak, tivornyáztak, meg tanulgatták egymástól a rontásokat, az incselkedéseket.
    Mikor hajnalodott, és amikor a faluban vagy a közeli Bónis-féle présházban megszólalt a kakas, nem mertek sehova se menni, hanem a fa repedésében rejtőztek el. A fához nem messze meg kocsiút vezetett, azon jártak az emberek a szőlőbe, dolgozni. Ki gyalog, ki biciklivel, ki meg fogatos kocsival. Nővérem apósa, Bartuc Máté bácsi saját élményét mesélte el:
    "Többen mondták, hogy a Nagyfa közelében nyugtalankodtak a lovak, volt amelyik horkant, vagy ki is lépett az istrángból. A parasztok szentül meg voltak győződve, hogy a lovak boszorkányszagot éreztek. Hát én hittem is, meg nem is.
    Történt aztán egyszer, hogy én is arra mentem fogatos kocsimmal szántani. Két szép lovam volt, pihentek meg erősek. A kocsiderékban volt az eke, és úgy mentünk az úton. A Nagyfa közelébe érve, nyugtalankodni kezdtek, de nem láttam semmit, amitől megijedhettek volna. Azt viszont láttam, hogy az istrángok rettenetesen megfeszültek, a lovak meg csak úgy izzadtak, alig tudták húzni a kocsit.
    Nem voltam megpakolva, csak az eke volt a kocsiderékban, az ülésen meg egyedül ültem, mégis alig bírták húzni a kocsit. Tartott ez vagy 150-200 métert, aztán egyszerre meglazult az istráng, megszaladtak a lovak, könnyebb lett a kocsi.
    Hátam mögül, a kocsi mellől meg ezeket a hangokat hallottam:
    - Ha, ha, ha! Jól megkocsikáztattam magam!
    Később annak rendje módján felszántottam a földet, de hazafelé már nem azon az úton jöttem, hanem egy másikat, a Nagypart alatti utat választottam."

Király János
(id. Bartuc Máté elbeszélése nyomán, Ada, 1956. augusztus 15.)

 

februar 2004.

Naslovna strana
Uskršnja poruka
Široka lepeza usluga
Izvanredno poslovanje u "Adici"
Kultura u 2003. godini
Vesti iz policije
Mladi pišu
Uspešni su bili i prošle godine
Saopštenja
Impresum


Design by VA